Ausztriában dolgozom! Ó, akkor leszünk öribarik?

Hy Leute!

Kicsit talán előbb is hoztam ezt a cikket, mint ígértem, de ez már egy elég régi ötlet. Az egyetlen dolog, ami megakadályozott a létrehozásában az az időhiány volt. Csapjunk a lovak közé!

Előítéletek és a valóság

-...én már dolgozom!
- Komolyan? És hol?
- Ausztriában!
- Ó ott sokat lehet keresni, ugye? (ezután erősen agitál az öribariság felé)

Jól? Hogyne, de még mennyire jól! Azután meg milyen jól ki lehet fizetni mindenfélére a pénzt. Hahó, emberek! Ébredjünk! Mindenkinek ott a lehetőség, ki lehet menni és megpróbálni! Nem kell a horizontról nézni, azután a háta mögött meg kibeszélni. A magyar emberben különösképpen bent van az irigység, a részrehajlóság és a rosszindulat. Úgy mondunk véleményt valamiről, hogy nem ismerjük a tényezőket, amikről beszélünk. Egyáltalán, vagy csupán egy kint dolgozó ismerőstől hallunk ezekről aprócseprő információkat, aki természetesen ferdít, mert milyen jó a pénzesembernek lenni a csapatban. Bele sem gondolunk abba, hogy talán nincs más lehetősége az embernek, mert a magyar munkapiac, nos.. hadd ne mondjak inkább erről semmit. Én nemrég csöppentem bele ebbe a világba, mégis azt kell mondjam hazánk fényévekre van lemaradva a szomszédoktól. Komolyan! Részben a pénz miatt, részben az emberek

nemtörődömsége végett. Hiába mondjuk, hogy a kormány, ez csak félig igaz. De a miniszterelnök, vagy bármelyik másik parlamentben ücsörgő ember nem lehet ott, mikor egy község elszánt lakói alkotnak valami szépet mondjuk egy főtérre, ami ízléses, azután jönnek az idióták és lerombolják az egészet. Vagy mondjuk ahogyan kinéznek az utak, de ezer meg egy ilyent lehetne mondani. Mindenhonnan azt hallom, mert nekem akkor most mennyi pénzem van meg milyen jó nekem. Jelentem Ausztriában ugyanolyan a fű, mint itthon - jó, mondjuk gondozottabb - sajnos a fákon sem ötszáz eurósok nőnek levél helyett és nem, nincs kolbászból a kerítés. Halljuk a tévében mennyi ott a minimálbér? Hű.. meg kell nyugtassak mindenkit sok helyen ember szerint mérik a fizetést. Tehát, ha te magyar vagy, akkor ezúttal csóró is, igaz? Elég, ha a fizetés egy részét fizetjük ki, hiszen mit is tehetnél ez ellen, örülj, hogy itt dolgozhatsz! Persze ez nem mindenhol van így, mégis figyelembe kell venni, hogy az előítéletek oda-vissza vannak! Hiábavalóság szidni az osztrákokat, felemlegetni nekik Trianont, ők attól még nem lesznek kevesebbek. Ráadásul mondok még érdekességet: a legtöbb helyen ugyanannyit kell dolgozni, mint itthon! Saját példámat említeném, mi hajnali egykor kelünk és van amikor este ötkor végzünk a munkával, előfordult olyan is, hogy késő este még az asztal felett álltunk, raktuk az újságot, azután ugyanúgy hajnali egykor keltünk! Igen, ezt mi választottuk, de ugye mennyire rosszul hangzik? Inkább kérdezzünk, mielőtt véleményt alkotnánk, mert könnyen lehet, hogy a sors éppen egy külföldön dolgozó emberrel hoz össze. Sokszor én sem tudom magam tartani mikor valaki elkezdi mondani a hülyeségeit, amiket mondjuk a Facebookon, vagy egyéb nem megbízható forrásból tudott meg. Ilyenkor legszívesebben leordítanám az illetőt, mert miért nem tájékozódik? Vagy miért nem gondolja végig, amit mondd? Ehhez nem kell érettségi, csak egy kis gógyi!

Kirúgtak, ugye megértesz?

Igazából ez egy elég összetett dolog. Azt kell mondjam némi logikát is követ, sőt szintekre lehetne osztani. Az első szint lehetne a fent említett előítélet, azután a és b szerint kell választani. Barátok, vagy ellenségek születnek a külföldi pénztárcától. Vannak olyan undorító emberek, akik sajnos megcsinálják, hogy csak addig vagy jó nekik, míg van pénz. Nem tudok pontos számokat mondani mennyi ilyen emberrel találkoztam. Akkor még nem dolgoztam, de ezeknek elég, ha valamelyik családtagod gürcöl kint külföldön. Annyi öribarim volt, hogy jaj, aztán apuéknak egy évig nem volt munkájuk. Ezek az emberek lassan távolodtak el tőlem. Egyik pillanatról a másikra. Most már ciki lenne nekik újra beszélni, gondolom emiatt nem keresnek meg, nekem mégis igazán rosszul esik. Hittem ezekben a barátokban. Nekem fontosak az olyan kapcsolatok, mint a szoros barátság és nem, nem csak lelkiszemetesnek használtam őket, noha akkoriban lelkileg elégé instabil voltam. Először bármit megadtam volna azért, hogy megtudjam miért nincsenek, mi az oka az utálatnak, a távolságtartásnak. Mostanra jutottam el odáig, hogy nem érdekelnek. Többé nem kezdeményezek beszélgetést, nem agyalok azokon órákig, hogy vajon miféle beszélgetések mennek a hátam mögött. Gerinctelennek, gyávának és roppantmód undorítónak tartom őket. Általánosságba beszélve nem is értem az ilyeneket. Hogyan várhatják el, hogy abból kapnak amiért más keményen megdolgozott? Miképp nevelték őket? Egyáltalán kaptak valamiféle nevelést?

Ez a két fontosabb pontja lett volna a cikknek. Próbálhatnék nem általánosítani, de minek? A többség csak figyel és rosszindulatú megjegyzéseket tesz. A külföldön dolgozó embereknek sem könnyű, ezt kellene észrevenni. Ha másért nem is, azért mert nekik itthon és az adott országban is fizetnie kell a kötelező dolgokat (adó, biztosítás, csekkek, ne adj isten büntetések). Duplán! Ugye ilyenkor már milyen kevés az a fizetés? Egyszerűen nem kellene ítéletet mondanunk mások felett, miközben nekünk is lenne mit söprögetnünk a saját házunk tájékán. Külföldön meg kell harcolni az előítéletekkel, amiket akaratlanul viszünk magunkkal. Sajnos a más országban élők nem alaptalanul tartanak a magyaroktól. Sokat tettünk azért, hogy országunk hírét negatívumok övezzék. Kimennek a nagy magyarok, elvárják hogy kiskirályként bánjanak velük, aztán mikor nem esik a szájukba a sültgalamb akkor meg szidnak mindenkit. A magyar a magyarral témáról már ne is beszéljünk. És ezeket, mint látják mások! Észreveszik ám, hogy valami nem stimmel, jót röhögnek azon, hogy kimegyünk ölni egymást. Ők sem szentek, vannak köztük nagyon rosszindulatú emberek. Kellene figyelni egymásra, de nem tesszük ezáltal kivívjuk, hogy a nevetség tárgyai legyünk. Tudom, hogy rövidke és kissé értelmetlen írásra sikerült, viszont ennyi lett volna. Mindenkinek szép hétvégét. Jövőhéten jön a következő!

Tschüssi: Ayuno.~